2003. november 6., csütörtök

„A második újjászületés.”


„ Hát- és szívtájéki fájdalmakat éreztem már vagy egy hónapja – meséli a középkorú P. István. Az orvosi vizsgálatok nem mutattak semmi eltérést, de felkelés után fél órával már olyan fájdalmas volt a légvétel, hogy szinte vezetni sem mertem. Ekkor javasolták az ismerősök, hogy menjek el egy íriszvizsgálatra Petrov doktorhoz. Semmi gyógyíthatatlan kórt nem észlelt és a kezeléseket követően a panaszaim teljesen megszűntek. Bár nem nagyon hittem az ilyen fajta orvoslásban, az eredmény maradéktalanul meggyőzött! Jelenleg a feleségemet hoztam a doktorhoz, mivel neki meg a keze zsibbad. Már az első kezelés után érezte a javulást, no meg én is, mert otthon sem panaszkodik annyit a kézzsibbadása miatt. Nagyon köszönjük a segítséget.”
„Én a második újjászületésemet is Petrov doktornak és feleségének köszönhetem – folytatja Gy. Károlyné. Először ’96-ban egy májmérgezés után segítettek talpra állnom. Most pedig valami vírus ment az ízületeimre. A legerősebb fájdalomcsillapítók is csak rövid enyhülést hoztak és a gyomorpanaszaim is fokozódtak. Most sem kellett csalódnom. A „házi feladatok” elvégzése sem esik nehezemre, a diéta mellett pedig már 3 kilót visszahíztam a leadott kilóimból. Az ízületeim sem fájnak, szinte megfiatalodtam! Nem győzöm megköszönni az odaadó munkájukat!”

2003. október 2., csütörtök

„Csoda, vagy valóság?…”

Én csodának és valóságnak tarom egyaránt - meséli a középkorú Sz. Béláné – mivel én talán az életemet köszönhetem az íriszdiagnosztikai vizsgálatnak. Évek óta magas vérnyomással küszködök, amit gyógyszeresen kordában lehetett tartani. Ám az utóbbi időben egyre kiugróbb értékek jelentkeztek. A gyógyszeres terápia sem volt már megoldás. Egyik ismerősöm tanácsára kerestem fel Petrov doktort a Bioklinikán. A vizsgálat eredménye nagyon meglepő volt, ugyanis a mellékvesénél észlelt rendellenességet. Két hónapja műtöttek meg, rosszindulatú daganatot távolítottak el a mellékvesékről. Ha nem a doktor úr, úgy lehet, hogy a műtétre már nem is került volna sor. Csak annyit tudok mondani, hogy hálásan köszönöm. Nagyon sok hasznos tanácsot kaptam még a feleségétől, mivel jó pár kilót felszedtem és most ettől szeretnék megszabadulni.”

Sokan csodának vélik - folytatja Petrov doktor – hiszen először találkozok egy emberrel és szinte minden múlt- vagy jövőben kialakulható betegségéről felvilágosítom. Az íriszdiagnosz-tikát talán azért használják szívesen a természetgyógyászatban, mert teljes képet kapunk vele az ember tesi-lelki állapotáról. A szem szivárványhártyáján ugyanis nyomot hagynak a múltban lezajlódott betegségek, de az idegrendszer állapota, a méreganyagok felhalmozódása, alkati jellegzetességek szintén láthatók. Egy óralapot képzeljenek el, amin a szervek és szervrendszerek perceknek vannak megfeleltetve. Jól követhetők a már meglévő betegségek fázisai is. Azért az íriszdiagnosztika nem a hagyományos értelemben állítja fel a diagnózist, hanem arra jó, hogy a megfelelő szakemberhez irányítsa a pácienst. A megelőzésben azért elengedhetetlen, mert az okot nevezi meg, még mielőtt az szervi elváltozáshoz vezetne. Az infarktusokhoz, rákos daganat-hoz vezető út is elég hosszú, csak időben kell észlelni a szervezetünk jelzéseit, a bennünk történő változásokat. Időben felfedezve pedig a „félelmetes” betegségek is kezelhetővé válnak.”

2003. október 1., szerda

„Íriszdiagnosztika - csoda, vagy valóság?…”

 

Az íriszdiagnosztikát sokan csodának tekintik, mivel a páciens először találkozik az orvossal és szinte mindent megtud a már meglévő problémáiról, sőt azokról is hall, amelyek kialakulására hajlamos. Hát mi ez, ha nem csoda?

Ez a csoda azonban reális alapokra épül, mivel már több mint 3 ezer évvel ezelőtt Indiában és Kínában is használták ezt a fajta diagnosztikai módszert. A Kis Ázsiában fennmaradt kőtáblák is őrzik a szivárványhártya kapcsolatát a belső szervekkel, sőt Tutanhámon fáraó egyik főpapja szintén e módszereket használta és az általa készített „fényképeket” a mai napig a Vatikánban őrzik.

Mi hát ennek e módszernek az alapja?

Az már senkinek sem feltűnő, ha a testen elhelyezkedő akupunktúrás pontok, vagy a reflex zónák kapcsolatát emlegetik a belső szervekkel. Ez az íriszdiagnosztikai vizsgálat alapja is. A szem szivárványhártyáján megjelenő különböző formájú és színű elváltozások alapján lehet megítélni a belső szervek, szervrendszerek állapotát.

Hogy mindenki számára érthető legyen, kicsit visszakanyarodnék a történelemben. Péczeli Ignác (1826-1907) Egervári származású magyar orvos volt Európában az íriszdiagnosztika egyik megalapítója. A legenda szerint 11 éves gyermekként az erdőben sétálva a bagolyfészeknél kisebb csetepatéba keveredett. A harc hevében a bagoly egyik lába eltörött és ezzel egyidejűleg a bagoly szivárványhártyáján megjelent egy függőleges csík, ami az ápolást követően egyre halványodott. Később a bécsi orvosi egyetemen tanuló fiatal orvos már vizsgálta a különböző betegségek hagyta nyomokat az emberi íriszen és 1866-ban megjelent könyvében közzétette a módszer alapjait.

Jelenleg több mint 30 térkép ismeretes, de mindegyik alapja, hogy a szivárványhártyát egy óralaphoz hasonlóan különböző részre osztják és minden szervnek, szervrendszernek megvan a saját helye. Ezeknek a változásai, betegségei pedig különböző nyomokat hagynak a szivárványhártyán. Saját magunk is meggyőződhetünk erről olyképpen, ha belenézünk egy gyermek szemébe, akkor az íriszét tisztának látjuk, amíg egy idősebb ember íriszén már különböző foltokat, pettyeket lehet felfedezni. Ez hát a módszer alapja, azonban a diagnosztikát végző orvos ezt a képet több százszoros nagyításban látja, mivel a különböző szervek vetületei századmilliméternyire vannak egymástól.

A következő kérdés – mivel jobb a többi diagnosztikai módszertől? Talán abban különbözik, hogy különösebb előkészület nélkül végezhető, nem ártalmas és az egész ember szervezetét áttekinthetjük vele nem csak fizikai, de lelki szinten is. Egy csodálatos lehetősége a betegségek hátterében álló okok felderítésének!

Nagy előnye még, hogy kimutathatóak vele az alkati tényezők, mégpedig, hogy genetikailag milyen típusú betegségek kialakulására vagyunk hajlamosak. Fontos azonban még leszögezni, hogy a diagnoszta nem a hagyományos értelemben állítja fel a diagnózist, hanem abban segít, hogy a páciens a megfelelő szakemberhez irányítsa. Például, ha valakinek magas vérnyomása van, úgy ezzel a mód-szerrel kimutatható, hogy ez szív-, vese- vagy idegrendszerei eredetű és ennek megfelelően lehet és kell is gyógyítani.

Fontos szerepe van még a diagnosztikának a betegségek megelőzésében is, mivel az infarktusokhoz, rákos daganathoz vezető út is elég hosszú, csak időben kell észlelni a szervezetünk jelzéseit, a bennünk történő változásokat. Időben felfedezve pedig a „félelmetes” betegségek is kezelhetővé válnak.

2003. június 5., csütörtök

„…Egy egészséges belsőt is nyertem!”

„Én váll- és hátfájással jöttem a Bioklinikára, - kezdi a beszélgetést a középkorú K. Magdolna, amit rövid idő alatt teljesen orvosolt Petrov doktor csontkovácsolással. Bár neki is hálával tartozom, most mégis feleségének, Lillának szeretnék köszö-netet mondani. Róla kevesebben tudják, hogy szin-tén kiválóan végzi munkáját, mint természetgyó-gyász. A gyógyteákat, diétát, hasi masszírozást és életmódbeli változtatásokat az ő tanácsára tettem meg. Nagyon köszönöm, hiszen most először szabadultam meg úgy a kilóimtól, hogy nem
éreztem éhséget, az emésztésem rendeződött és a külső csinosság mellett egy egészséges belsőt is nyertem!”
„Gyakran gyomorgörcsök és hasfájás, bélcsikorgás kínozott - meséli a 42 éves Gy. Béláné – ezért jöttem el Petrov doktorhoz íriszvizsgálatra. Nagyon féltem ugyanis a gyomortükrözéstől és a többi hagyományos vizsgálati módszertől. Bevallom a tünetek alapján súlyosabbnak gondoltam a helyzetet. A méregte-lenítéseket követően már jobban éreztem magam, a kezelések után pedig mintha kicseréltek volna. Most is csak ellenőrzésre jöttem, meg elkísértem édesanyámat, mivel neki puffadásos panaszai vannak. Biztos vagyok benne, hogy neki is tudnak segíteni a Bioklinikán. Nagyon szépen köszönjük a gondos kezeléseket és a kiváló eredményeket!”

2003. május 21., szerda

„…Milyen jót tettek a kezelések.”


A kerti munkák megszaporodásával a derékfájásom már elviselhetetlen lett – kezdi a beszélgetést a 52 éves T. Gyuláné. Mivel a páromnak már segített Petrov doktor, ezért én is bátran jelentkeztem. A derekam se fáj, jobban is alszom és az epe gond-jaim is megoldódtak. Lassan az egész falu tőlem kérdezi, hogy hol a rendelője a doktornak, mert én büszkén mesélem, hogy nálunk milyen jót tettek a kezelések és még gyógyszert sem kellett szedni! Hálásan köszönjük a segítséget és további sikeres gyógyítást kívánunk.”

„A kisfiamnak gerincferdülést állapítottak meg és ezzel kerestük fel a Bioklinikát – veszi át a szót a 37 éves F. Sándorné. A gyerek rendbejött és ennek már legalább 7 éve. A férjem hát- és vállfájását is sikeresen orvosolta, most én járok kezelésre a doktorhoz, mivel a túlsúlyom nem tesz jót a már meglévő gerincsérvemnek és az íriszdiagnosztika is igazolta, hogy ennek nem egyetlen oka az ülő munkám. A tisztító kúra eredményeként már 5 kg fogytam és a gyomrom sem rendetlenkedik mint a többi fogyókúra után. Elismerés és köszönet az elért eredményekért!”

2003. április 29., kedd

„…Estére kutya bajom sem volt!”

„Először 1995-ben jártam Petrov doktornál a Bioklinikán –meséli   Cs. Erzsébet – és bevallom nem nagyon hittem, hogy eredményes lehet. Úgy alakult azonban, hogy egy szombati napon rettentően elkezdett fájni a nya-kam. Délutánra már a kezemet is alig bírtam felemelni és estére lakodalomba voltunk hivatalosak. Felhívtam a barátnőmet, aki épp kezelésekre járt a doktorhoz és át is adta nekem az aznapra egyeztetett időpontját. A kezelést követően már alig éreztem fájdalmat és estére kutya bajom sem volt! Anyu-kám is csodálta a gyors javulást és azóta bármi baja legyen Ő is Petrov dok-tort keresi fel elsőként. Minden ismerősömnek bátran ajánlottam és nagy megelégedéssel beszél mindenki az itt elért eredményekről. Most épp az egyik barátomat kísértem el, mivel derékfájással küszködik. Köszönöm a doktor segítségét és nem utolsó sorban a mindenkori emberségét!”

„Allergiával, puffadással, fejfájással és sok más problémával együtt kerestem fel íriszdiagnosztika kapcsán Petrov doktort – folytatja a beszélge-tést a 28 éves K. Lászlóné. Az általam szedett gyógyszerek száma egyre csak nőtt, de a tünetek is szaporodtak. A férjem rábeszélésére vállalkoztam erre a vizsgálatra. Most már elmondhatom, nagyon hálás vagyok, mivel a vizsgálatot követően sok segítséget kaptam a Bioklinikán. A kezelések hatására a gyógy-szerek fokozatosan elmaradtak a tünetekkel együtt. Most kontroll vizsgálatra jöttünk együtt a párommal, mert terveink közt szerepel a gyermektervezés.”

2003. február 3., hétfő

„...Mintha újjászülettem volna.”


„Évek óta váll- és derékfájások, ízületi problémák gyötörtek - meséli a 45 éves G. Ferenc. Nagyon sok helyen megfordultam már, de a panaszokat csak időlegesen tudták megszüntetni. Íriszdiagnosztikai vizsgálatra jöttem el Petrov doktorhoz és annyira meggyőz-tek a szavai, hogy a kezeléseket is kipróbáltam. Nagyon hálás vagyok ezért a sorsnak, mert azóta mintha újjászülettem volna, a régi panaszok megszűntek és újak sem jelentkez-tek! Ennek már öt éve, most a feleségemet kísértem el, akinek hasonló panaszai vannak, remélem rajta is segítenek.
„Nekem emésztési problémáim voltak – folytatja a beszélgetést
Gy. Péterné. Nagyon sokat kúráltam magam az ismerősök tanácsait is meghallgattam, de az eredmény nem volt tökéletes. A kezelések, méreg-telenítések után pedig fogytam pár kilót és az allergiás panaszaim is megszűntek. A gyógyteákat azóta nagyra értékelem és ígéretet tettem, hogy minden évben megismétlem a méregtelenítő kúrát, mert olyan jó egészségesnek lenni!”