2003. október 2., csütörtök

„Csoda, vagy valóság?…”

Én csodának és valóságnak tarom egyaránt - meséli a középkorú Sz. Béláné – mivel én talán az életemet köszönhetem az íriszdiagnosztikai vizsgálatnak. Évek óta magas vérnyomással küszködök, amit gyógyszeresen kordában lehetett tartani. Ám az utóbbi időben egyre kiugróbb értékek jelentkeztek. A gyógyszeres terápia sem volt már megoldás. Egyik ismerősöm tanácsára kerestem fel Petrov doktort a Bioklinikán. A vizsgálat eredménye nagyon meglepő volt, ugyanis a mellékvesénél észlelt rendellenességet. Két hónapja műtöttek meg, rosszindulatú daganatot távolítottak el a mellékvesékről. Ha nem a doktor úr, úgy lehet, hogy a műtétre már nem is került volna sor. Csak annyit tudok mondani, hogy hálásan köszönöm. Nagyon sok hasznos tanácsot kaptam még a feleségétől, mivel jó pár kilót felszedtem és most ettől szeretnék megszabadulni.”

Sokan csodának vélik - folytatja Petrov doktor – hiszen először találkozok egy emberrel és szinte minden múlt- vagy jövőben kialakulható betegségéről felvilágosítom. Az íriszdiagnosz-tikát talán azért használják szívesen a természetgyógyászatban, mert teljes képet kapunk vele az ember tesi-lelki állapotáról. A szem szivárványhártyáján ugyanis nyomot hagynak a múltban lezajlódott betegségek, de az idegrendszer állapota, a méreganyagok felhalmozódása, alkati jellegzetességek szintén láthatók. Egy óralapot képzeljenek el, amin a szervek és szervrendszerek perceknek vannak megfeleltetve. Jól követhetők a már meglévő betegségek fázisai is. Azért az íriszdiagnosztika nem a hagyományos értelemben állítja fel a diagnózist, hanem arra jó, hogy a megfelelő szakemberhez irányítsa a pácienst. A megelőzésben azért elengedhetetlen, mert az okot nevezi meg, még mielőtt az szervi elváltozáshoz vezetne. Az infarktusokhoz, rákos daganat-hoz vezető út is elég hosszú, csak időben kell észlelni a szervezetünk jelzéseit, a bennünk történő változásokat. Időben felfedezve pedig a „félelmetes” betegségek is kezelhetővé válnak.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése